A RING Mérnöki Iroda Kft. jogelődjének 1982 évben történt alapítása óta közlekedési, elsősorban vasúti létesítmények tervezésével foglalkozik. Tevékenységünk az ország teljes területére és esetenként az ország területén kívülre is kiterjed.
A Ring Mérnöki Iroda Kft. cégalapítónk Ring László szakmai irányításával 2014. évig győri telephelyén működött. A Speciálterv cégcsoportba történő 2014 éves integrálást és szakmai profilbővítést követően a győri irodánk mellett megalakult budapesti irodánk.
Jól felkészült, 30 fős, saját szakember gárdával rendelkezünk a vasúti pálya, vasúti erősáram, műtárgyak, vasúti rakodó berendezések, vasúti forgalmi tervezés szakterületeken, állandó és megbízható partnereink közreműködésével lefedjük a teljes vasúti tervezési vertikumot (biztosítóberendezés, távközlés, térvilágítás, stb.) és a kapcsolódó tervezési területeket (geotechnika, útépítés, magasépítészet, közműtervezés, környezetvédelem stb.).
A generáltervezésben végzett, projekt szemléletű, komplex vasúti tervezések lebonyolítását képzett projektvezetőink irányítják.
Tervezési tevékenységünk kiterjed a létesítmény megvalósításának teljes élettartamára a tanulmánytervi szinttől kezdődően a hatósági engedélyezési terven keresztül a kivitelezésbe adáshoz szükséges tenderterv és tenderdokumentáció, valamint kiviteli terv készítési szintekre. A megtervezett létesítmények kivitelezésekor a munkák tervezői művezetését, szakmai ellenőrzését is vállaljuk.
Kollégáink a legkorszerűbb hardver és szoftver eszközök használatával végzik tevékenységüket, mely megteremti a korszerű tervezés, gépi adatfeldolgozás biztos alapjait, és egyben garantálja az igényes kivitelű, valóban mérnöki pontosságú tervdokumentációk készítését.
A Ring Mérnök Iroda Kft. ISO 9001 minőségbiztosítási rendszert és ISO 14001 környezetirányítási rendszert működtet.